Újabb álmos reggel. Szerencsére még nincs olyan hideg, mint egy pár héttel ezelőtt, de azért már csípős a reggel, jólesik az a kis pálinka az éjjel nappal nyitva tartó kocsmában. Mennyire okos ez a Zoli, hogy kitalálta ezt. Hogy nyitva tartanak éjjel-nappal. Így legalább nem kell messzire menni, ha a Jocóval meg az Irénnel innánk egy kis kevertet, vagy egy-két sört. Néha én is dobok ötszáz forintot a játékgépbe, de nekem nem ad soha! Szemét egy gép az, el van állítva. Biztos a Zoli volt, mer’ az olyan furfangos! Jó kereskedő az, tudja mi kell a népeknek. Tartja azt a jó kis bort, a Koccintóst. Százötven forint két liter. Egy üveg kitart egész délelőtt, ha a Jocót szemmel tartja az ember, mert ha nem figyelek oda rá, képes és megissza mind egyedül.
Pedig be kell osztani a pénzt, mert jön a tél, aztán két gyerek is kinőtte a tavalyi csizmáját. Szerezni kéne valahonnan. Hátha jön idén is a Vöröskereszt. Tavaly is osztottak ruhát itt a téren, onnan van az a jó meleg pulóvere az Irénnek, amit annyira irigyeltem tőle. Az Irénre is oda kell figyelni, mert a Jocót kerülgeti. De kikaparom a szemét, ha megtudom, hogy kikezdett vele! Az a banya csak azért akarja a Jocót, hogy itt árulhasson a helyemen a lépcsőn. Mert ez a legjobb hely az egész Boráros téren!
Itt jönnek fel reggel a HÉV-től a villamoshoz, délután meg vissza. Itt mindenki látja milyen szép portékánk van. Mert a Jocó csak szépet szerez. Nem tudom honnan hozza, de mindig csak a szépet. Ezt még az öltönyösök is megveszik néha. Pedig azok gyakran ránk se néznek. Mert hogy ők menedzserek! Az anyukák a kisgyerekekkel sokkal jobbak, csak azok meg válogatnak. Mert hogy nyomott a barack, meg nem elég édes a cseresznye! Ha ilyet mondanak, Jocó mindig bedühödik, aztán hallgathatom a morgását. Ilyenkor mindig kell egy kis bor, hogy megnyugodjon. A diákok a legjobbak. Azokat szeretem, mert azok nem válogatnak. Nem érnek rá, mindig rohannak valahová. Meg telefonálnak állandóan. Én is szoktam hívni Icát, aki vidéken van, de sosincs pénz a kártyámon, úgyhogy a hordószobrok mögötti telefonokat szoktam használni. Azok a szobrok minek vannak ott? Sose néz rájuk senki, szerintem észre se veszik őket. Mondjuk, nem is olyan szépek.
A nyáron is telefonálni mentem le – meg ha már ott voltam, ittam egy fél szilvát is – mikor láttam, hogy valami kiállítást tartottak az üres üzlethelységekben. Mert hogy ez művészet! Hát mit mondjak? Nekem nem nagyon tetszett. Meg Feri, a csöves is morgott utána, hogy arrébb kellett menni a megszokott helyéről miattuk. Feri is furcsa egy alak. Azt mondja, hogy mérnök volt, szép házzal, feleséggel, meg kocsival. Aztán beteg lett, leszázalékolták, a felesége elhagyta, aztán itt találta magát. Én nagyon szeretem, mert művelt. Olvas is mindig, minden Fedél Nélkül-t elolvas, mielőtt eladja őket. Ott árulja őket a gyrosos mellett, mert ott télen is kellemes meleg van a sütő miatt, és nem fázik. Meg Ali, a török is szereti, néha ad neki egy kis maradék falafelt. Bezzeg a fánkos, az Erzsi, az mindig elzavarja. Utálatos egy nő az! Azt hiszi olyan jó a fánkja, pedig a mekis sokkal finomabb.
Már megint mekkora zajt csapnak ezzel az építkezéssel! Még be sem fejezik az egyiket, már kezdik bontani a másik házat. Szállodát, meg lakóparkot építenek mindenhová. Meg a metrót. Azzal a nyáron is megjártuk. Azt mondják valami bombát találtak a híd másik oldalán, aztán kiürítették az egész teret. Nekünk is menni kellett, a nagy pakolásban tönkre is ment a drága jó eper, nem tudtuk eladni. Sokba van már ez a metró nekünk!
Jönnek már, jönnek, megjött a HÉV:
Százér’ a ropogós alma!
