A magyar labdarúgó válogatott szereplése Erwin Koeman irányítása alatt
„Azt a feladatot kaptam, hogy állítsak össze egy új, fiatal magyar válogatottat, amely hosszú távon eredményes lehet a nemzetközi porondon. Úgy érzem, ennek eleget tettem…" - búcsúzott Várhidi Péter 2008 tavaszán a magyar válogatottól.
Utódja hosszas keresgélés és vita – magyar vagy külföldi? – után a holland Erwin Koeman lett, aki játékosként sikeres volt mind klubjaival, mind az Oranjéval, de edzőként nem rendelkezett túl sok tapasztalattal. Természetesen az MLSZ vele is hosszú távú koncepcióban gondolkodik, ahogy előtte Bozsik Józseffel és Várhidivel is tette: „Az eredményes munka mellett azt várjuk tőle, hogy segítsen egy olyan struktúra kialakításában, amely hosszú távra biztosítja a futballsikereket." - fogalmazott Kisteleki István.
Koeman hamar bekerült a mély vízbe, de sikerrel vette az első akadályokat. A regnáló Európa-bajnok Görögországot 3-2-re győztük le, míg Horvátországgal 1-1-es döntetlent játszott a csapat. A sikereket igyekezett a helyén kezelni, nem engedte magát elragadtatni a magyar sajtó szokás szerint fellángoló eufóriájától: „Az első két mérkőzéssel teljes mértékben elégedett vagyok, bár azt hiszem, sokkal fontosabb volt az a két hét, amit a fiúkkal tölthettem.”
A vb-selejtezők előtti utolsó barátságos mérkőzésen döntetlent játszottunk Montenegróval, és megjelentek az első kritikus nyilatkozatok, köztük Bicskei Bertalané, aki munkája elején segített a hollandnak a beilleszkedésben: „Nem a védelmet, hanem a védekezést kellene megtalálni.”, de Mezey György is kritizálta a védelmet, egyúttal beajánlotta egy játékosát, akire komoly nemzetközi karrier vár. Horváth Gábor azóta is a Fehérvár FC játékosa és még nem volt válogatott…
Az őszi vb-selejtezőkön Dánia ellen elért döntetlen és a svédországi szűk vereség után a közvélemény csalódott volt, mivel a csapat régen látott jó játékot bemutatva mindkét, de különösen a dánok elleni meccset megnyerhette volna. Természetesen a támadások is élesebbé váltak. Verebes Józsefnek az összeállítással: „Sándor egy tündéri gyerek, ragyogó vérű (sic!), jól fejel, satöbbi, de nem rúg gólt. Ide góllövő csatár kell…”, Bozsik Józsefnek a kapitánnyal akadt gondja: „Én szerintem akármelyik magyar kolléga hozná ezt a játékot és ezt az eredményt, még talán olcsóbban is, mint per pillanat.”
Torghelle Sándor az FC Augsburg támadója. Az eddigi hat selejtezőn három gólt rúgott, Máltán és Albániában egyaránt eldöntötte a mérkőzést. Góljai mellett harcos, agresszív stílusával leköti a védőket, így teret nyit a technikás, gyors középpályások előtt.
Erwin Koeman azonban nem követte el azt a hibát, mint Lothar Matthaus, nem hagyta magát provokálni, csak a saját csendes, visszafogott stílusában dolgozott tovább, aminek eredményeként 2-0-ra győztünk Albánia ellen. A meccs után azonban nem hagyta szó nélkül a kritikákat: „Úgy veszem észre, Magyarországon viszont még mindig fanyalognak, itt nem mindenkinek siker, ha Albániát vagy Máltát legyőzzük. Ezek a vélemények nem érdekelnek, mert tudom, hogy igenis értékesek ezek a győzelmek.”
Az MLSZ teljes mellszélességgel kiállt a kapitány mellett, az év végi beszámolót is egyhangúan elfogadták, amihez jó ajánlólevél volt az Észak-Írország elleni kétgólos győzelem.
Az idei évet egy Izraeltől elszenvedett balszerencsés vereséggel nyitottuk, ami nem nagyon keserítette el a kapitányt: „A képességek megvannak, most már csak egy kis önbizalomra van szükség, ennek átadása az én feladatom.”
Az önbizalomra szükség is volt, hiszen a tiranai túra után Máltát fogadtuk, két győzelemmel pedig – köszönhetően a gyengélkedő portugáloknak és a körbeveréseknek – selejtezőcsoportunk második helyére ugorhattunk. Ami úgy sikerült, hogy még gólt sem kaptunk ezeken a meccseken, noha voltak a kapitánynak meglepő húzásai és a csapatnak gyengébb periódusai.
Erwin Koeman NEM
- ígér sokat,
- vállalja túl magát,
- viszi túlzásba a sajtószereplést,
- foglalkozik olyasmivel, ami nem a dolga.
Négy fordulóval a selejtezők vége előtt tehát esélye van a magyar válogatottnak a továbbjutásra, ami ’86 óta csak álom, a kapitány mégis két lábbal áll a földön:
„Amikor idejöttem, az volt a szándékom, hogy ilyen csapatom legyen, akiért kijönnek az emberek. Nyáron mi nem játszunk tétmeccset, várjuk, hogy a többiek mire mennek egymással. Én nem számolgatok, hanem elégedett vagyok. Ezt a játékot meghagyom az újságíróknak.”
A játékban pedig nem csak az újságírók vesznek részt.
Egy ország számol, és várja az őszt.
