Tükörszilánk

Hallgasd meg, légy szíves!

Fussatok az életetekért!

Fáj valami vagy valaki?

A placebo is hatásos lehet.

Egy kis rock and roll!

A magyar labdarúgó válogatott szereplése Erwin Koeman irányítása alatt

„Azt a feladatot kaptam, hogy állítsak össze egy új, fiatal magyar válogatottat, amely hosszú távon eredményes lehet a nemzetközi porondon. Úgy érzem, ennek eleget tettem…" - búcsúzott Várhidi Péter 2008 tavaszán a magyar válogatottól.

Utódja hosszas keresgélés és vita – magyar vagy külföldi? – után a holland Erwin Koeman lett, aki játékosként sikeres volt mind klubjaival, mind az Oranjéval, de edzőként nem rendelkezett túl sok tapasztalattal. Természetesen az MLSZ vele is hosszú távú koncepcióban gondolkodik, ahogy előtte Bozsik Józseffel és Várhidivel is tette: „Az eredményes munka mellett azt várjuk tőle, hogy segítsen egy olyan struktúra kialakításában, amely hosszú távra biztosítja a futballsikereket." - fogalmazott Kisteleki István.

Koeman hamar bekerült a mély vízbe, de sikerrel vette az első akadályokat. A regnáló Európa-bajnok Görögországot 3-2-re győztük le, míg Horvátországgal 1-1-es döntetlent játszott a csapat. A sikereket igyekezett a helyén kezelni, nem engedte magát elragadtatni a magyar sajtó szokás szerint fellángoló eufóriájától: „Az első két mérkőzéssel teljes mértékben elégedett vagyok, bár azt hiszem, sokkal fontosabb volt az a két hét, amit a fiúkkal tölthettem.”

A vb-selejtezők előtti utolsó barátságos mérkőzésen döntetlent játszottunk Montenegróval, és megjelentek az első kritikus nyilatkozatok, köztük Bicskei Bertalané, aki munkája elején segített a hollandnak a beilleszkedésben: „Nem a védelmet, hanem a védekezést kellene megtalálni.”, de Mezey György is kritizálta a védelmet, egyúttal beajánlotta egy játékosát, akire komoly nemzetközi karrier vár. Horváth Gábor azóta is a Fehérvár FC játékosa és még nem volt válogatott…

Az őszi vb-selejtezőkön Dánia ellen elért döntetlen és a svédországi szűk vereség után a közvélemény csalódott volt, mivel a csapat régen látott jó játékot bemutatva mindkét, de különösen a dánok elleni meccset megnyerhette volna. Természetesen a támadások is élesebbé váltak. Verebes Józsefnek az összeállítással: „Sándor egy tündéri gyerek, ragyogó vérű (sic!), jól fejel, satöbbi, de nem rúg gólt. Ide góllövő csatár kell…”, Bozsik Józsefnek a kapitánnyal akadt gondja: „Én szerintem akármelyik magyar kolléga hozná ezt a játékot és ezt az eredményt, még talán olcsóbban is, mint per pillanat.”

Torghelle Sándor az FC Augsburg támadója. Az eddigi hat selejtezőn három gólt rúgott, Máltán és Albániában egyaránt eldöntötte a mérkőzést. Góljai mellett harcos, agresszív stílusával leköti a védőket, így teret nyit a technikás, gyors középpályások előtt.

Erwin Koeman azonban nem követte el azt a hibát, mint Lothar Matthaus, nem hagyta magát provokálni, csak a saját csendes, visszafogott stílusában dolgozott tovább, aminek eredményeként 2-0-ra győztünk Albánia ellen. A meccs után azonban nem hagyta szó nélkül a kritikákat: „Úgy veszem észre, Magyarországon viszont még mindig fanyalognak, itt nem mindenkinek siker, ha Albániát vagy Máltát legyőzzük. Ezek a vélemények nem érdekelnek, mert tudom, hogy igenis értékesek ezek a győzelmek.”

Az MLSZ teljes mellszélességgel kiállt a kapitány mellett, az év végi beszámolót is egyhangúan elfogadták, amihez jó ajánlólevél volt az Észak-Írország elleni kétgólos győzelem.

Az idei évet egy Izraeltől elszenvedett balszerencsés vereséggel nyitottuk, ami nem nagyon keserítette el a kapitányt: „A képességek megvannak, most már csak egy kis önbizalomra van szükség, ennek átadása az én feladatom.”

Az önbizalomra szükség is volt, hiszen a tiranai túra után Máltát fogadtuk, két győzelemmel pedig – köszönhetően a gyengélkedő portugáloknak és a körbeveréseknek – selejtezőcsoportunk második helyére ugorhattunk. Ami úgy sikerült, hogy még gólt sem kaptunk ezeken a meccseken, noha voltak a kapitánynak meglepő húzásai és a csapatnak gyengébb periódusai.

Négy fordulóval a selejtezők vége előtt tehát esélye van a magyar válogatottnak a továbbjutásra, ami ’86 óta csak álom, a kapitány mégis két lábbal áll a földön:

„Amikor idejöttem, az volt a szándékom, hogy ilyen csapatom legyen, akiért kijönnek az emberek. Nyáron mi nem játszunk tétmeccset, várjuk, hogy a többiek mire mennek egymással. Én nem számolgatok, hanem elégedett vagyok. Ezt a játékot meghagyom az újságíróknak.”

A játékban pedig nem csak az újságírók vesznek részt.

Egy ország számol, és várja az őszt.

Alig léptem ki a balzsamos illatú tavaszi napsütésbe, mikor éreztem, hogy baj lesz. Sejtésem a villamoson már bizonyossággá erősödött: éhségemet gyomrom hangos korgással jelezte. Valamit ennem kell. Azonnal!

Az amerikaiak ilyen problémákra találták ki a gyorséttermeket. Az Astoriánál ráadásul kettő is van. A kérdést végül egy plakát dönti el a McDonalds ablakában: Nagyravágyóknak. Ilyen mértékű éhséget semmi mással nem lehet csillapítani, mint egy gigantikus menüvel.

Belépve az egyes „Mekikben” már látott új arculat fogad itt is. Pasztellszín falak, barna bútorok. A levegőben olaj, kávé és sült hús illata keveredik a sorban előttem álló lány parfümjével. Mmm, Bulgari Blue, finom. Óvatosan megnézem, kihez tartozik ez az illat. Elegáns cipő és decens fekete harisnya simul a formás vádlikra, felül bőrkabát. A csinos alakhoz barna, félhosszú haj tartozik.

És saláta.

Meg sem lepődöm, amikor salátát és vizet kér, nem is fog magába nehéz olajban sült krumplit és kalóriadús húsokat tömni. Annál nagyobb a döbbenetem, mikor tálcájával megfordul és rámmosolyog. Zavaromban a hátam mögé lesek, ki állhat mögöttem, de nincs ott senki, a mosolyt én kaptam.

Bezzeg előttem! Az unott diákmunkás már másodszor kérdezi, mit szeretnék. Ugyanazt, hebegem, és oldalra lesek, merre ül le a lány. Fizetek és leülök. Tőlem kicsit jobbra a mosolygós, épp az ezerszigetet keveri el a salátában. Én is azt teszem, de ügyetlenül kicsit mellé öntöm. Mi van velem? Míg eszem, folyamatosan – reményeim szerint feltűnésmentesen – őt bámulom. Tudomást sem veszek a mellettem zajongó bölcsészekrők, akik tinilányokat szédítenek, a kisfiúról, aki nem azt a játékot kapta menüjéhez, amit szeretett volna, ezért az őrületbe kergeti a nagymamáját. Fejemben valami halk zsongás elnyomja a hangszórók diszkózenéjét és csak a kecses kezeket – nincs gyűrű! –  a szépen ívelt szemöldököt és a rakoncátlanul a szem elé hulló hajtincset nézem. Néha ő is rám pillant. A félig megevett saláta ízéről szinte fogalmam sincs, a vizet ki sem bontottam, hisz nem szeretem a mentest.

Épp azon töröm a fejem, hogyan elegyedhetnék szóba vele, mikor egy öltönyös férfi lép be és határozottan a lány felé indul. Az felnéz a salátából, arca kivirul, mosolyog. Csókkal köszönti a férfit, de ezt csak félszemmel látom, mert leforrázva már az ajtó felé tartok.

Ahogy kilépek, a gyomrom korog egyet.

Ennem kell valamit.

Egy kis Csillag. :-)

Bocsánat!

Újra a szokásos reggeli műsor: Fekszem az ágyban és alkudozom magammal.

Ha nem reggelizem, az tizenöt perc, ha nem vasalok inget, az további tíz. Megnyugodva fordulok a másik oldalamra, nyertem huszonöt percet. Elaludni már úgysem érdemes, becsukott szemmel, nyakig betakarózva átgondolom mi vár rám ma.

Szombat van, tehát nem kell dolgozni, szombat van, tehát iskola. Iskola, de ma semmi előadás, moziba megyünk, utána sportnap. Szombaton délelőtt tízkor még úgysem voltam soha. Legalább a film nem valami bárgyú matiné, hanem Goda Kriszta legutóbbi alkotása, a Kaméleon. Láttam már ugyan decemberben, mikor bemutatták, de tetszett, nem bánom, hogy ezt nézzük ma. Ránézek az órára: mindjárt kilenc, most már muszáj kelni. Gyors zuhany után csak csinálok egy szendvicset, összedobálom a cuccom a sportnapra és elindulok. Pólóban.

A mozi előtt nincs tömeg. Jó helyen járok? – fut át agyamon, de ekkor megpillantom Katát, Gergőt és Bercit, ha ők itt vannak, nem lehet gond. Nincs is. A mozi már nyitva, ezért nincs kint tömeg. Sőt! A büfé is üzemel. Kérek egy eszpresszót és Katát is meglepem egy cappucínóval. A zaj elől a mozi elé menekülünk, csatlakozunk a kint dohányzókhoz. Öngyújtó kattan, kanál csörren, ébredezünk.

Szép lassan érkeznek a többiek is, majd befut a Jackie Stewartnak öltözött Dudás Viktor. Skótkockás sapkája tökéletesen passzol kordzakójához és divatos csomóba kötött sáljához, egyedül a lila és ciklámen színekben pompázó Nike cipők törik meg a harmóniát. Követjük a befelé induló főszerkesztőt, és keresünk egy jó helyet.

A film előtt Dudás Viktor elmondja a kritikaírásról alkotott véleményét, és részletezi a 38-as évfolyam feladatát illetve ahhoz kapcsolódó elvárásait. Nagyon nem erőlteti meg magát, a show ugyanaz, mint amit ősszel is hallottunk. Kicsit vérzik a szívünk, mikor panaszkodik kicsit, hogy milyen sok filmet kell megnéznie egy hónapban és a filmes újságíró élete sem fenékig tejfel. Közben röpködnek a szakszavak: recenzió, informál, „véres-baszós-partraszállós”, snitt. Mikor már senkinek nincs se jó, se rossz kérdése, kezdődik a Kaméleon.

Goda Kriszta korábbi két filmje, a Csak szex és más semmi, valamint a Szabadság, szerelem hatalmas közönségsiker lett. Szerette őket a kritika, az emberek pedig sorban álltak a mozipénztárak előtt. Ezzel magasra tette a lécet önmaga és a szélhámosfilmként defíniált Kaméleon előtt, a film bemutatóját ugyanis felfokozott várakozás előzte meg. Majd némi fanyalgás követte, olyan „jó,jó,de…”. Igazából senkinek nem volt semmi baja a filmmel, a nézőszámot is hozta, mégsem lett akkora dobás, mint a korábbi Goda-filmek. Valami hasonlót éreztem én is decemberben, kíváncsi vagyok, változik-e valami bennem második nézés után.

Decens irodában kezdünk, ahol Nagy Ervin takarít, majd a szemétben turkál. Néhány gyors snitt után kiderül, hogy egy szélhámossal van dolgunk, aki – szintén korábbi intézetis – társával együtt abból él, hogy megszédíti a nőket, majd a házasság előtt lelép a pénzükkel. Képben vagyunk, kezdődhet a sztori. A sztori, ami nő nélkül nem az igazi, így megismerjük a Hámori Gabi által alakított balett-táncosnőt, aki lábsérüléssel küzd, mégis mindent megtesz, hogy visszatérhessen a színpadra. Aztán mint a mesében: szélhámosunk beleszeret a lányba, hanyagolja a tuti melót és a társat, amiből lesz némi bonyodalom. Színre lép még egy meleg orvos, egy rafinált pszichiáter és egy metroszexuális sorozatsztár, de nem lőnék le minden poént, mindenki nézze meg a filmet, mert tényleg jó és már biztosan kapható DVD-n is.

Körülbelül a felénél jövök rá, hogy számomra mi a DE a filmmel kapcsolatban: Nagy Ervin karaktere túl direkt, ha én olyan nő lennék, akivel kikezd, gyanúsnak tartanám, hogy mindig azt mondja, amit hallani szeretnék. Büszke vagyok felismerésemre, majd a többiekkel együtt nevetek, mikor Pali a táncolós jelenetnél kivonul a teremből. Igen, mondta, hogy ő mélyen katolikus…

A film után odalépős interjú a feladat. Lassan fogy a sor, van idő leülepedni a látottaknak. Kata kérdez, majd kissé meghökken, mikor közlöm vele, hogy én nem láttam villamost a filmben. Persze, vegyük újra. Ismét elmondom kérdésére, hogy valóban vannak a filmben kisebb hibák, de ezek ellenére is tetszett, majd Lacival is megcsináljuk a feladatot. Természetesen Kata utána kapja az ugratásokat a villamos miatt, el is küld melegebb éghajlatra.

Ha oda nem is, de indulunk, kezdődik a sportnap a Marczibányi téren. Lehetőség, hogy minden KOS-os megtudja: nem vagyok egy Jögen Persson és nem véletlenül nem igazolt még le a Manchester United. Kisétálunk a Jászaira, közben Kata közli, nem tud velünk tartani, dolgoznia kell. Sajnálattal halljuk, hogy az irány különböző, csak a közlekedési eszköz nem: villamos.

Tessék!

Egy örök klasszikus a poros nyolcvanas évekből.

Ma este In Flames a PeCsában. Előzenekar a Superbutt.

Gondoltam szólok.

Egy euró.

Ennyit fizetett pár hete Ross Brawn a japán Hondának, hogy átvehesse a gyár Forma 1-es projektjét, miután az a gazdasági recesszióra hivatkozva teljesen lemondott az autóversenyzés ezen ágáról és árulni kezdte a csapatot.

A japánok a turbókorszakban uralták motorjaikkal a Forma 1-et, együttműködésük a McLarennel hatalmas siker volt. Autóikat olyan pilóták vezették, mint Alain Prost, a Professzor, vagy a később tragikusan elhunyt Ayrton Senna. A gyár azonban a turbófeltöltők betiltása után kivonult a Forma 1-ből, hogy az autóversenyzés más ágaiban, elsősorban a túrautózásban próbálja ki magát. Itt sem maradtak el a sikerek, azonban ezek nem voltak annyira átütőek, mint a korábbiak. Talán ez, illetve a gyár sportos utcai autóinak – ki ne ismerné az Integrát – sikerei indokolhatták a bejelentést: A Honda visszatér a Forma 1-be!

A BAR Honda néven induló csapat élén Dave Richards állt, aki korábban hatalmas sikereket ért el a rali világbajnokságon a Subaru csapatvezetőjeként, egyik autójukat pedig a korábbi világbajnok, Jacques Villeneuve vezette. Erre a két személyre alapozva a sikert a Honda szinte öntötte a csapatba a pénzt, melyben társuk volt a csapat névadó szponzora a British American Tobacco is, autójuk azonban nem hihetetlen sebességével vagy versenyképességével hívta fel magára a figyelmet, hanem különleges festésével. A szponzor nyomására kérték, hogy autóikat különböző színűekre, kékre, illetve piros-fehérre festhessék, ezt azonban a Forma 1-et működtető szervezet, az FIA nem engedélyezte. Találniuk kellett tehát egy kiskaput, hogy megkerülhessék a szabályokat, ami sikerült is: autók egyik felén az egyik dohányterméket, másikon egy másik cigarettamárkát reklámoztak.

Ennyiben nagyjából ki is merült a csapat érdekességeinek listája bemutatkozó szezonjukban. A sikertelenséget az új konstrukció gyermekbetegségeinek tudták be, és folytatták a fejlesztéseket, amik azonban csak nem akartak kifizetődni a következő évadokban sem. Ennek következményeként sok minden változott: a csapatvezetők, a tervezők, a pilóták, csak egy dolog maradt állandó: a fejlesztésekbe ölt eurómilliók.

Tavaly azonban sikerült újra nagy halat fogniuk, ugyanis az egy év pihenés után visszatérő Ross Brawn nem korábbi példátlan sikereinek helyszínére, a Ferrarihoz, hanem a japán istállóhoz szerződött. A visszafogottan csak Zseninek becézett Brawn hamar felismerte, annak ellenére, hogy az autójuk ismét szép – szponzormatricák helyett a földgömb volt az autóra festve – nem elég versenyképes, sőt, alapjaiban elhibázott konstrukció, ezért már a szezon során az idei radikális szabályváltoztatásoknak megfelelő új modell fejlesztésébe kezdett. Ahogy az várható volt, sem Jenson Button, sem Rubens Barichello nem tudott sikereket elérni az autóval, viszont a fejlesztések jól haladtak.

Ekkor ütött be a ménkű: A Honda megelégelte a rengeteg pénzbe kerülő sikertelenséget és bejelentette, azonnali hatállyal kiszáll a Forma 1-ből, a csapatot az viszi, aki akarja.

A közvélemémy mellett a pilóták is teljes bizonytalanságban voltak hetekig az indulást illetően, ma azonban már tudjuk, hogy Ross Brawn nem tétlenkedett. Korábbi kapcsolatait felhasználva szerzett motort – a Ferrari helyett a Mercedest választva, mivel az könnyebb – és szinte az utolsó pillanatban megvásárolta majd nevezte a csapatot az idei évadra.

A többi már ismert a sportot követők számára: A csapat remek teszteredményeket produkált, majd az ausztrál nyitófutamon egyik autójuk végig vezetve nyert, míg a több koccanás után, nagy küzdelemben szerezte meg a második helyet.

A Honda vezérkara pedig biztosan örült, hogy az általuk iszonyú pénzekért fejlesztett konstrukció végre nyert, igaz Brawn GP néven és oldalán a felirattal: „Powered by Mercedes-Benz”.

Egyszer már megijesztettél.

Megtudtuk, hogy szívproblémáid vannak, és mind megijedtünk. Friss volt még Foé és Fehér Miki emléke, nagyon szomorúak és kicsit nyugodtabbak voltunk, mikor közölted: abbahagyod.

De nem ment.

Hiányzott a jég, a rolba, a társak, a meccsek, a gólok, a bulik.

Újra beszálltál és ugyanott folytattad, ahol abbahagytad. „Ocskaypalkovics” remeklésének is köszönhetően jöttek az újabb bajnoki címek, az EBEL, a kanadaiak, a svédek, majd az elérhetetlennek hitt magasság: A-csoport!

A legjobbak. A világelit. A világbajnokság, ahol a csapatnak nagy szüksége lenne Rád.

Te azonban itthagytad a csapatot és minket is. Nincs már több Ocskay-szóló, zseniális assziszt, cseles gól.

Nincs több buli…

ifj. Ocskay Gábor

(1975 - 2009)

Nyugodj békében, Kiscsicsó!

Mi kell minden idők egyik legötletesebb zenei videójához?

Nyolc futópad.

Nem vagyok hírfüggő.

Nem fáj, ha nem tudok mindent azonnal, mégis rengeteg információ zúdul rám minden nap. A reggeli edzés után egy internetes hírportálon indul a munkanap, melyet követ egy másik és két sportos. Ezeket naponta többször is átfutom, ha időm engedi. A portálok után jön 3-4 napilap online vagy nyomtatva, majd a munka.

A munka, ami után este a tévét bekapcsolva mi kezdődik épp? Igen, híradó.

Ezúttal kereskedelmi, a tv2-n, amit Tényeknek hívnak. Mint azt napközben megtudtam, Bárdos András nem szereti az olyan sportokat, amikben nincs labda, ezért nem tartott feleségével – aki egyben munkatársa – a családi síelésre, és noha választhatott volna másik műsorvezető-társat, inkább otthon pihen. A fentiek ismeretében nem lep meg, hogy „a stúdióban Várkonyi Andrea és Pachmann Péter”.

A stylist szokás szerint összhangba hozta megjelenésüket, ezúttal Péter kék öltönye és nyakkendője volt a domináns, melyhez ugyanúgy alkalmazkodik Andrea szemhéjának színe, mint a blue-box háttér.

Headline, majd a hírek.

Mi más is lenne a vezető hír, mint hogy válság van. Meredeken zuhant a BUX-index, a forint, és az OTP részvényeinek árfolyama. Hogy mindenki jól értse, mennyire súlyos a helyzet, Péter felállva, a falra vetített grafikonok, ábrák és Faix Csaba segítségével magyaráz, majd áttérünk a belpolitikára, mikor arra próbálunk rájönni, hogy a forint Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, Brüsszel, vagy a Reformszövetség bejelentésétől indult-e zuhanásnak.

A hazai hírek között megtudom, hogy a Suzuki ÁSZ nem fizeti eladott autói után a beígért cascót hogy hatan rosszul lettek a patkányok által szennyezett sertéshústól; hogy Zuschlag János vallomást tett; és hogy 12 kiló heroint fogtak Röszkénél. Utána külpolitikai hírek: Gordon Brownt tapsolják a Kongresszusban, Kínát is érinti a válság, ezért csak 7%-os lesz gazdaságának növekedése és a Vatikán szándéka, mely alapján korlátozná az internet- és mobiltelefonhasználatot böjt idején.

Észre sem veszem, de eltelt a fél óra, a headline után csak annyira van idő, hogy a műsorvezetők nevetgélve ismertessék a további műsorokat, és már megy is az Aktív promója.

Bedobok egy adag ruhát a mosógépbe, elintézek egy-két telefont, és azon kapom magam, hogy kezdődik a Híradó.

A Szabadság téren egyetlen embert ültettek a stúdióba, ma este a decens feketébe öltözött, de kicsit gyűrött D. Tóth Kriszta a soros. Mégsem fenékig tejfel Lolával az élet?

Itt is headline, majd ugyanazok a hírek a válságról és annak belpolitikai következményeiről. Kriszta azonban nem grafikonokat mutogat blue-boxon, hanem kapcsolják neki Luigits Tamást, aki élő bejelentkezésben mondja el, hogy mennyire távol áll egymástól a Fidesz és a Reformszövetség álláspontja, amellyel bezzeg szimpatizál az SZDSZ.

Az m1-en nemhogy a cascót nem fizeti, de egyenesen csődhelyzetben van a Suzuki ÁSZ, Zuschlag viszont ugyanazt vallotta, mint a kereskedelmi tévén és a vámosok is ugyanannyi heroint találtak a határon.

Újabb headline után lövöldözés Budapesten, Molotov-koktél Püspökladányban és terror Jeruzsálemben, majd a csoda: török munkás, aki szinte karcolás nélkül megúszta a tehervonat által rálökött kamiont. Mielőtt fellélegezhetnénk, jön a többi: drogkartellek háborúja egy mexikói börtönben, tűz a hatalmas japán atomerőműben és rengeteg szálló por Budapesten, levezetésként A milicista halála a Nemzeti Múzeumból.

Headline, majd Kriszta zárásként kikérdezi M. Kiss Csabát és Mészáros Antóniát esti műsoraik tartalmából, majd elköszön, de előbb kér, maradjunk még, hisz Egri Viktor sporthírei – és megúszhatatlan poénjai - után H. Bóna Márta elmondja, kell-e holnap esernyő.

Közben a mosógép végzett – harminc perces gyorsprogram – teregethetek.

Benevezek egy internetes pókerversenybe, ahol elég jól tartom magam, így a korai lefekvésből ezen a csütörtökön sem lesz semmi, mert fél egy körül indulok aludni, de csak azután, hogy kedvenc hírportálomon megnéztem, történt-e valami figyelemre méltó a nagyvilágban, amíg a treffre vártam a riveren…

Egy kis pörgés!

A B-oldalon remek írás olvasható a horrorfilmklisékről.

Kellemes borzongást!

Megint nem sikerült.

Játszhat akár Molnár Tamás, akár a Steinmetzek, akár Hárai, Hosnyánszky vagy a Varga-testvérek, Szerbiát nem tudjuk legyőzni a 2004-es athéni olimpiai döntő óta.

Annak pedig már öt éve.

Találkoztunk velük Európa-bajnokságon, a Világligában és számos felkészülési tornán, egyiken sem sikerült győzelmet elérni ellenük, maradtak nekünk a vereségek, jobb esetben a döntetlenek.

Az egész magyar sajtó „szerb-fóbiáról” cikkezett az elmúlt években, az olimpia előtt pedig nagyon féltette a csapatot. Azt a csapatot, amelynek nemcsak a világszerte elismert kapitánya, Kemény Dénes, de minden egyes tagja elmondta minden interjúban, hogy semmi félelem nincs bennük a szerbekkel szemben, ugyanúgy készülnek ellenük, mint a világ bármely más válogatottja ellen.

Aztán ismertté vált az olimpiai sorsolás, és mindenki fellélegzett egy kicsit, mert kiderült, csak a döntőben találkozhatunk a rettegett szomszédokkal. A többi azt hiszem mindenki számára ismert. A magyar csapat egyre jobban és  magabiztosabban játszott Pekingben, míg a szerbek egyik legjobbja, Ikodinovics közvetlenül a torna előtt szenvedett súlyos motorbalesetet, ami teljesen felborította az amúgy is ingatag öltözői egyensúlyt náluk. Ez odáig vezetett, hogy kikaptak az elődöntőben, amit egy kiadós verekedéssel ünnepeltek meg, amíg mi a döntőre készültünk. A döntőre, ahol magabiztos játékkal vertük az Egyesült Államok csapatát, így zsinórban harmadszor, veretlenül lett olimpiai-bajnok a magyar vízilabda-válogatott.

Azóta Kemény Dénes újabb olimpiai ciklust vállalt és már Londonra készíti az átalakított magyar csapatot. Ennek a felkészülésnek az egyik állomása a Volvo-kupa, ahol tegnap fordulatos mérkőzésen ismét csak döntetlent értünk el a szerbek ellen.

Londonig alighanem játszunk még ellenük.

Minden mérkőzést elbukhatunk addig velük szemben, ha az ellenünk vívott londoni döntő után ők mondják majd:

„Megint nem sikerült.”

Olvastam tegnap egy jó poént, megosztom veletek:

Arsene Wengert nagyon bosszantja, hogy tavaly a United nyerte a bajnokságot, ezért elhatározza, hogy elutazik Manchesterbe és megnézi, Sir Alex Ferguson hogyan készíti fel a csapatát. Egy-két edzés megtekintése után azonban még mindig nem tiszta számára, hogy mitől is ilyen jók a MU játékosai. Meg is kérdezi Sir Alex-től.

- Az a dolog nyitja hogy mindig kérdezek a játékosaimtól valami bonyolultat, ez pedig biztosítja hogy mentálisan is mindig pengék legyenek. - válaszolta Sir Alex.

Wenger még nem érti teljesen, ezért kéri Fergie-től, hogy mutasson neki egy példát. Fergie odahívja a csapatkapitányt, Gary Neville-t.

- Figyelj Gary, egy találós kérdés! "Apád fia, de nem a testvéred. Ki az?"

- Jaj mester, de hisz ez nagyon könnyű: természetesen én!

- Látod Arsene, így kell őket mentálisan felkészíteni!

Wenger nagyon boldogan utazik vissza Londonba, és másnap meg is próbálja bevetni a trükköt. Odahívja magához az edzésen Emmanuel Adebayort.

- Manu, felteszek egy egyszerű kérdést: "Apád fia, de nem a testvéred, ki az?"

- Ajaj főnök, ez kemény kérdés, aludhatok rá egyet? És miért kérdezi ezt tőlem?

Wenger elmagyarázza hogy ez egy brit felkészítési módszer része, majd hazaküldi Manut gondolkodni. Azonban Adebayornak nem jut az eszébe semmi, ezért felhívja Paul Scholest, aki mégis csak brit, és biztos jobban ismeri a brit edzői fortélyokat.

- Paul, talán tudnál segíteni nekem egy kérdésben: "Az apád fia, de nem a testvéred, ki az?"

- Ez könnyű: ez én vagyok - válaszol Scholes.

Másnap Adebayor önbizalomtól duzzadva megy oda Wengerhez.

- Na, Manu, tudod már a választ a kérdésemre?

- Persze, igazából nagyon könnyű volt rájönni. Paul Scholes az!

- Dehogyis te barom! Gary Neville!
 

Lehet, hogy idejében kellett volna tegnap lefeküdni. Mindig megfogadom, hogy „na, ma aztán korán elalszom”, de mindig van valami, ami nem várhat holnapig. Tegnap este a mozi. Véres Valentin. Már a neve is árulkodik, de Zoli haverom győzködött, menjünk, mert jó lesz. Mert mi legyen az ember első IMAX-élménye, mint hogy fejtőcsákánnyal kaszabolják az embereket 3D-ben?

A történetet nem vitték túlzásba: hat bányász egy metánrobbanás miatt bennreked az ötös aknában. Egyikőjük csákányával minden társát elintézi, hogy legyen levegője a mentőcsapatok megérkezéséig. A terv ugyan kisebb módosulással – emberünk kómába esik – de működik. Kissé ballábbal kel fel a kómából, mert mindenkit feltrancsíroz a kórházban, ahová került. „De hová mehetett?” – kérdezi az ügy előtt értetlenül álló sheriff.

Mindenki felkészült, kukorica bekészítve, kezdhetünk. Főcím.

Ugyan hová, természetesen a tárnához, ahol mit sem sejtő fiatalok épp Valentin-napi bulit tartanak. Ahogy az a horrorokban már lenni szokott, a buli végére a létszám kicsit megcsappan, köszönhetően a fejlámpás-gázálarcos férfinak, aki mesterien bánik a fejtőcsákánnyal. Természetesen a sheriff is kitalálta az úticélt, így még épp jókor érkezik, hogy beszüntesse a bulit, ezáltal megmentse a biztosnak tűnő haláltól a srácot, aki a robbanást okozta. Kedélyek kicsit lenyugszanak, pulzus lassul, vége a bemelegítésnek, a film ugrik is tíz évet a történetben.

Nem mesélem el az egész sztorit, akit érdekelnek a horrorok, úgyis megnézi – és úgyis látott már ezer ilyet. Inkább a 3D-élmény az, ami eladja a filmet. Mert ugye láthattuk már az IMAX-ben, ahogy a gonosz T-Rex szétszedi a jámbor növényevőket, vagy a hasonlóan vérszomjas fehér cápákat gyilkolás közben, esetleg a legalább annyira rémisztőt Bono-t, aki az arcunkba énekelte, hogy mi vagyunk a legédesebb dolog, de horror még nem készült térhatású képpel. És működik.

Megrémít, ahogy fröccsen a vér, roppan a csont, vagy ahogy egy szikladarab – esetleg egy csákány – az arcunk felé röpül. Horrort azért néz az ember, mert borzongani akar. Ezt pedig kétféleképpen lehet elérni: hangokkal és képekkel.

A hangok már eddig is térhatásúak voltak akár otthonunkban is, most pedig a látvány is azzá vált, ezzel új szintre emelve a borzongás élményét. Ezért az élményért pedig érdemes elmenni egy spéci moziba még akkor is, ha a melletted ülő lány és a pasija végigdumálja a filmet.

Szerencséjük, hogy nem volt nálam a csákányom.

"A tapasztalat olyasvalami, amihez csak közvetlenül azután jut az ember, hogy szüksége lett volna rá."

Láttátok már az új adidas reklámot? Ezt:

Nekem nagyon tetszik, ahogy tetszett a Nike focis reklámja is, amit nyáron láthattunk.

De közben? Hüvelygomba, nyuszómuszó és a többi szar. Jó reklámokat szeretnék! Ilyeneket:

Az egyik kedvencem a Metallicától.